Országos Könyvtári Napok - Menet közben
Rendhagyó Irodalomórákkal kezdődött el az NyKOE - TEMI könyvtár programjainak sora. Három iskola tanulói vehettek részt Nándori Ferencné tanárnő Szerelmes Földrajz című óráján, melyföldrajz-, társadalomismeret- és történelem órának is beillett volna.
A délután folyamán vendégünk volt Lévai Anikó, aki "A konyhaablakból" című könyvének bemutatója apropóján látogatott el könyvtárunkba, és okozott felejthetetlen pillanatokat a népes hallgatóságnak.
A szerdai nap délelőttje a legkisebbek - az óvodások - számára kínált színes programot. A Mesekuckóban ezen napon a Szivárvány Tagóvoda ovisai ismerkedtek az agyagozás rejtelmeivel és az évszakhoz illő mesével.
Délután Fejős Éva író, a Nők Lapja újságírója volt a vendégünk. Az író-olvasó találkozó jó hangulatú vidám tere-ferévé alakult.
A rendezvénysorozat vasárnapig tart, még addig is sok izgalmas, érdekes programok várják az érdeklődőket.
A rendezvényekről készült fotókat a Képgalériában, vagy ide kattintva nézegethetik.

